Folyton keltegetnek, nehogy elaludjak. Félnek, hogy lehunyom a szemeimet és már többé nem nyitom ki őket. Igen! Félnek..féltenek.
Beszélnek hozzám, még sem hallom. Nagy a kavargás, nyüzsögnek körülöttem az emberek. Látom az emberek arcán a kétsébeesést. Körülöttem ugrálnak, néhány foszlányt elcsíptem:
- Hívjatok mentőt!
Oldalrapillantottam, hatalmas vértócsa van körülöttem, valaki a fejemet tartotta. Pislogtam, nem voltam magamnál. Néztem, ahogy a tömeg szinte egyszerre mozdul. Hallottam valami éles hangot.
- Mentő! - Kiáltotta egy idegen. A fejem zúgott, nem tudtam mozdítani a kezeimet. Képek ugrottak be. Baleset. Utca. Kocsi. Kereszteződés. Elütött...! Emlékszem. A barátomhoz siettem, átakartam menni az úttesten, de a BMW-s alak hirtelen tűnt fel, túl gyorsan haladt, nem tudtam kitérni előle, nekem hajtott! Behunytam a szemeim, a mentősök kiszálltak, felém rohantak. Elsötétült minden. Pár másodperccel később.
Láttam magamat feküdni a földön. Ott volt a barátom is, fölöttem térdelt és sírt. Mindenki szomorú volt. Nem értettem miért.
- Hahó! De hiszen itt vagyok. - Mosolyogtam. Megakartam fogni Adam vállátt, megakartam ölelni, de átnyúltam rajta! Elkerekedett szemekkel figyeltem. Két óra próbálkozás után az orvos anyukám felé fordult. Leszegte a fejét.
-Sajnálom. - Egy egyszerű szó, sokszor használjuk még is most annyira különlegessé vált. Az ott lévő emberek mind sírtak. Nem értettem miért.
- Nem haltam meg! - Kiabáltam hisztérikusan, a könnyeim végig szántották az arcomat.
- Nem...ez nem lehet! - A testemet letakarták. Betoltak a mentőbe. Édesanyám kérlelte őket, hogy ne vigyenek el...
-Sajnálom, a lányuk már nem él. Meg kell tudnunk mi okozta a halálát. Nem tehettünk többet érte. Részvétem. - Hangja együttérző volt.
A mentőautó lassan elvitte a testemet. Ezzel egy időben elragadt az örök álom.****